Kicsik
és nagyok
A
Kicsik és nagyok foglalkozás-sorozat, olyan, középiskolás
diákokkal töltött 3 óra, melyben (egy fiú véleményét
tolmácsolva az Acsády suliból) „nem feltétlenül ti szeretnétek
megmondani a tutit, én is hozzászólhatok a dolgokhoz”. :D
Nagyon
fontosnak tartom, hogy a ma iskolás korosztály hozzászokjon ahhoz,
hogy neki is lehet véleménye dolgokról, joga van vitába szállni
bárkivel bizonyos témák kapcsán, a saját érvei, álláspontjai
mentén. Ha ilyen módon megszólítják őket, borzasztóan hálásak
lesznek, ami abban nyilvánul meg, hogy hajlandók részt venni, sőt
szivesen mélyülnek el a feldobott témában, érdeklődni kezdenek
a másik nézőpontja felé, és fontosnak érzik elmondani a
sajátjukat is.
Véleményt
nyilvánítani lehet csupán a „Nekem nem tetszik, Nekem tetszik,
Ez rossz/unalmas/szép/izgalmas” mondatokkal is. De ezek
megragadnak az első benyomás szintjén. Gyakran nem gondolunk bele,
miért nem tetszett nekem az adott előadás/szituáció, vagy hogyan
is értem pontosan, hogy nem tetszett. Megmaradunk a felszínen, és
onnan nincs is szükség lejjebb hatolni. Pedig dehogynem!
Tapasztalataim
és egyébként emlékeim szerint is, egy középiskolás korú fiú
vagy lány, igenis nagyon érzelmesen áll hozzá mindenhez, sőt ez
az a korosztály, ami hiperérzékeny a világ dolgaira. Mégsem
élnek meg sok mindent mélyen. Nem reflektálják a körülöttük
lévő világot, mert sok esetben az sem reflektálja őket.
Hiszen előfordul, hogy nem is
kérdezünk igazán semmit a másiktól. Feltesszük ugyan a kérdést,
hogy : „hogy érezted magad?” De általában csak azt a választ
várjuk, hogy jól vagy rosszul. Ha mégis belefog
beszélgetőpartnerünk egy hosszabb kifejtésbe, kétségbeesünk,
hogy ezt a monológot azért mégsincs időnk végighallgatni. De
akkor miért kérdeztük?
A
Kicsik és nagyok rövid színházi része, Sánta Ferenc
novellájából adaptálódott, és ehhez kapcsolódik egy
drámafoglalkozás, melyet négyen vezetünk (Árvai Mária, Tegyi
Tibor, Kása Ferenc, Herczeg Diána). Témája a családon belüli
erőszak, nehézségek a családon belül. Érdekes,- hogy egy kicsit
visszacsatoljak az előbbi gondolatokhoz-, hogy a családon belüli
erőszakról mindenki, egy középiskolás is rengeteget hall. Sajnos
gyakori jelenség, és a média is tele van ezzel a témával.
Tudomásul vesszük, hogy van, létezik a probléma, de különösebben
nem foglalkozunk vele, mert tenni úgysem tudunk semmit. Lehet, hogy
ismeretlen családok baján közvetlenül nem is áll módunkban
segíteni, de saját életünkben, környezetünkben tudunk rá
figyelni, és ha úgy adódik esetleg tehetünk is ellene.
A
foglalkozás első fél órájában ez a távolságtartás szinte
mindig érezhető: Szegény anya szomorú, az apa alkoholista, a
gyerekeknek ez nagyon rossz lehet. Kész. Felszín.
De
mi szeretjük megkérdezni a diákokat, hogy szerinted miért?
Hogyan? Választ is várunk rá, érdekel, hogy mit gondol erről a
családról, mit gondol a problémáról.
Abban,
hogy a diákok gondolkodása elmélyüljön ebben a témában, nagy
segítségükre vannak a foglalkozás különböző feladatai:
például a család egy-egy tagjának részletes megismerése,
jellemzése, nemcsak általános külső és belső tulajdonságok
gyűjtésével, hanem a látott jelenetekben való viselkedésük,
reakciójuk figyelembevételével együtt. A család minden tagjához
kereshetnek például különböző színű és anyagú, tapintású
textíliákat is, amely ötletet különösen szeretek alkalmazni,
mert úgy gondolom ezen a ponton már lehetetlen megkerülni azt,
hogy a gondolkodásba az érzetek is bekerüljenek, és túljussunk a
pusztán első benyomásokon.
Jeleneteket
is játszhatnak a diákok, például belebújhatnak anya, apa,
kislány, kisfiú bőrébe és ezen keresztül tapasztalhatják meg,
milyen ha az osztályfőnök családlátogatásra jön, és esetleg
kellemetlen ez a szituáció, mert hát tudjuk, nincs minden rendben
odahaza. Vagy anya bőrébe, aki segélyt próbál szerezni a
hivatalban, vagy apa bőrébe aki állásinterjúra megy stb… A
beszámolók és saját tapasztalataim szerint, ezeket élvezik
leginkább a diákok, a kezdeti zavarbanlevés után. :D Azt
reflektálják, hogy ilyenkor már tudatos döntésre van szükség
ahhoz, hogy távol tudjanak maradni a témától. Ugyanis amikor
szerepet vesznek fel, akkor az a szereplő, akinek bőrébe
belebújtak, egy kicsit már az ő ismerősük is. Megismerték,
elfogadták, szeretnének segíteni neki. Vagy nem akarnak segíteni
neki éppen azért, mert megismerték. Rengeteg variáció
lehetséges.
Az
is előnyös lehet, hogyha a fennálló problémán nemcsak
kesergünk, hanem kiutakat, más utakat keresünk, ha a járt út már
nem kényelmes, sőt esetleg ártalmas is.
Mindezekre,
amiket igyekeztem összeszedni, és biztos, hogy még ezer dologra
felhívhatja a figyelmet ez a program, nagyon szeretnénk minél több
középiskolást megkínálni ezzel a lehetőséggel.
Herczeg
Dia