Csak úgy, mert ez egy blog, vagy mi:)

Az mindig érdekes tapasztalat, ha az ember egy közösségben létezik. Főleg, ha olyan közösségben, ami aktívan munkában van. Olyan munkában, ami mindenkié és energiákból épül. Van egy társulat, egy alakuló valami, sokféle emberből gyúrt "dolog". És ez a "sokminden" egyszerre, egyazon pillanatban akar valamit. Ez klassz:)
A mai próbán nem volt ott a Sanyi. Csak megkaptuk a teljesítendő feladatokat. Érdekes, hogy sok ilyen próba volt már, viszonylag, amikor magunk oldottuk meg a kiosztott feladatot, és nem volt meghatározva, ki az, aki kimondja a szabályokat, hanem ezek közös próbák szoktak lenni. Olyan demokratikusak. Eddig mindegyik egyforma hangulatú volt, amire emlékszem. Kaptunk már koreográfiás feladatot, szituációs feladatokat, mindenfélét. Szóval nem a feladat típusa a lényeg, hanem a hozzáállás hangulata. Miért van az, ha ott a csoportvezető, rendező, akkor az ember nem tud leállni, úgy rápörög a játékra, a feladatra, ha pedig nincs ott, akkor már az esti programon, a kedvenc filmjén, a vacsin, a barátján, a felhőkön vagy akármin gondolkozik, csak éppen a feladat lesz nehéz, és dekoncentrált? Nem azt mondom, hogy olyankor nincsenek befektetett energiák, mert ilyet azért nem tapasztaltam még, hanem , hogy egy apró szikránál több hiányzik a hangulatból!Ha nem is az elkalandozás történik...akkor is érződik egy gazdátlanság, ami könnyen válhat értetlenséggé, lehangoltsággá, elégedetlenséggé. Ha egy csapat kicsit is gazdátlan, akkor azt hiszem mindig a határon mozog. Az energikus-vitális lét és a nagyokat pislogó, bár azért aktív hangulat határán.
Olyan nagy nyugalom és bizalom alakul ki, amikor az ember tudja, hogy reflexiót fog kapni, hogy egy pont mindig biztos a próba során, hogy ez most "rendes" próba, egy biztos külső szemmel. De így van ez egy osztályban is, ezt az is tudja, akinek nagyon nem jó, meg akinek nagyon klassz osztályfőnöke volt/van. Olyan kis bénák vagyunk mi emberek, hogy nem vagyunk képesek önmagunkat felügyelni, figyelni, vigyázni. Kellenek a támaszok. Szóval ilyesmik forogtak ma próba után a fejemben, amik olyan evidens gondolatok, hogy mindenki tudja, hogy kell vezető, meg ilyesmi, de részt venni munkákban így, hogy nincs a megszokott felállás(csapat + r0endező), legyen ez egy -egy ritka alkalom, így mégis sokat lehet tanulni csoportdinamika szempontjából. Így észre lehet venni, hogy a közösség nem értem van, hanem én vagyok érte, mert tényleg csak úgy tud működni, ha százhúsz százalékkal benne van az egyén. És a sok plusz százalék fon össze.

Az is furcsa a most, szeptembertől, hogy nincs próbahelyünk, és itt-ott, ahol éppen tudunk, ott próbálunk. E-kamara, tanterem, tornaterem...kis vándor próbahely...így ma egy tanteremben próbáltunk, és a hely is idegen volt, és nem volt baj, csak olyan átmeneti hangulat. Kell egy hely, amit úgy be lehetne lakni, és dolgozni, dolgozni...amikor amennyit csak bírunk:)Hát keresgélünk! A nem-biztos lét is lét, csak abba nem szívesen helyezkedik bele az ember, az egy kicsit szürke színű:(
Nem baj, bízunk a küzdelemben:)