2010.február 03.
Kissé nyúzott állapotban álltunk neki a gyakorlatoknak. A próba végére kiderült, hogy "mindenki egy kicsit önmagán kívül volt" ahogyan a Sanyi fogalmazott. Az egyetem, a suli, a magánélet ott türemkedett a feladatok előtt...és nem sikerült ezt a fajta leterheltséget még a mozgás után sem, levetkőzni. Felszólításra kissé összeszedettebbek lettünk, és jobban ment a feladat. Egy olyan koncentrációs gyakorlat volt, ami páros improvizáció is egyben, de kiélezetten azt a célt szolgálta, hogy lehetetlen legyen ne a partnerből építkezve dolgozni, hogy ne fordulhassanak elő a Sanyi által emlegetett egymás mellett játszások. Szóval az összhang, az egymásra hangoltság kiemelése. Beszéd nélkül, a mozgás ritmusának követésével kellett végrehajtani a gyakorlatot. Azért volt nehéz, mert teljesen rajta kellett lenni a partneren. Tudni, hogy hirtelen fog e mozdulni, hogy milyen ritmusban következik a mozdulat, csak úgy lehetett, ha a tekintet egybe fonódott, és a feszültség ezzel megteremtődött, úgy, hogy a néző sem maradt ki belőle.Az, hogy az ember önmagát figyeli, kontrollálja, annak olyan alap állapotnak kell lennie, ami mindig megvan, rutinból, és mert e nélkül nem lehet létezni egy gyakorlatban sem. És pluszban kell a térre, a nézőre, a hangokra és a partnerre összpontosítani. Ezt az összhangot, ezt a koncentrációt a partnerre, ezt kell még alapállapottá tenni. Mi a partner? Hát a játékban az a társad, akire ha nem hangolódsz rá, és nem engeded, hogy rád hangolódjon(ez szinte nehezebb szerintem, mint a másikra figyelni), akkor üres lesz a jelenet.
Számomra is nehezen ment tegnap, az a 100%-on felüli plusz 10% bevetése a gyakorlatnál. Hova kell ilyenkor nyúlni? Hát egyéni dolog ez. Azt hiszem szeretni kell nagyon, amivel foglalkozunk, és akarni kell tudni. Ha valami nehezen megy, akkor néha hajlamosak vagyunk minuszolni az energiákat, és csüggedni egy kicsit, hogy már megint kudarc. Én ilyenkor próbálom magam teljesen átadni annak, hogy most kellek ahhoz, hogy tapasztaljak, és előrángatom magam abból az állapotból, hogy "csinálgatom, próbálgatom". De ez annyira szubjektív! Ezért nehéz, mert nincs rá recept.
Következő gyakorlat: két ember felüt az asztalra egymás mellé, és, egyszerre ugorjanak le. Anélkül, hogy megbeszélnék, vagy egymásra néznének. Ez a feladat lebuktatott mindenkit, aki önmagába figyelt, egy picit is. Izgalmas volt figyelni, mikor indul a mozdulat, hogyan kezdik egyszerre venni a levegőt, hogyan ágaznak a másik felé az idegszálak!Szerintem az egyik legizgalmasabb feladat volt eddig!
A Teleszterion Színházi Műhely színházi programjainak szellemi műhelye
ÖSSZHANG
Nagyon sokszor találkozom azzal a problémával, hogy egy előadásban alakítások egymásmellettiségével dolgoznak a játszók. Mit jelent ez? Mindenki felépíti a maga szövegeit , vagyis helyesen intonál, jó hangsúlyokat használ, ügyesen mozog, és közben nagyokat érez is. Mégis, valami hiányzik az összhatásból. A megszólaló hangszerek tiszta játéka nem elég ahhoz, hogy a zenemű működjön. Törekedni kell az összhatásra, és ennek megteremtése nem csak a rendező feladata. A színész, ha saját alakítására figyel, irányt vét. Játéka befelé fordul, sajátja lesz, minden erejével azon fog igyekezni, hogy "jó legyen", és ez hosszú távon a személyiség bezáródásához is vezet (pipázó, kalapos, lila sálas, lépcső tetején nagyokat gondoló színjátszókhoz).
Az első és legfontosabb dolog, amit a játszónak meg kell tanítani, az a testhatárok közötti magabiztos testhasználat. Tudjon kifejezővé válni egy egyszerű leülésben, sétában, kávézgatásban, cipőfűzésben, kabát szögre akasztásában, stb. A kifejezés energiája ott kell, hogy legyen minden testrészben - az ujjpercek játéka egyenértékű eleme a karlendítésnek, és ezt nem szokták megfelelően tudatosítani. Az energia nincs ott automatikusan! A testrészek játékára fordított figyelem rendkívül fontos!
MÉGSEM töltheti ki teljesen a játszó figyelmét.
Gondoljunk az autóvezetésre. Ha minden figyelmünket a tolatás részmozdulataira koncentráljuk, és nem veszünk tudomást a környezetünkről, esetleg áttolathatunk a szomszéd macskáján. A mozdulatokat meg kell tanulni, magunkévá kell tenni, sőt, mechanikussá kell tenni, és onnantól fogva megkezdődhet a játék a térrel. Attól a pillanattól kezdve, hogy tolatni kezdünk, már az számít, hogy a külső környezethez képest mit csinálunk, hol tartunk, tehát összehangoljuk a teljes tolatást a világ minden mozgó és mozdulatlan elemével. Ha nem erre koncentrálunk, a szerencse megmenthet minket egy hirtelen mögénk kanyarodó autótól, de erre nem alapozhatunk!
A színésznek is abban kell biztos tudásra szert tennie, hogy a térhez és a tér elemeihez képest tudja meghatározni magát.
Ha túl vagyunk a testtudat megragadhatóvá tételén, érdemes az adott gyakorlatokat végeztetni.
1. Gyakorlat
FELADAT: Páros improvizáció. Egy ember egyetlen mozdulatot és/vagy térben való elmozdulást tesz, majd megvárja a társa válaszreakcióját. A mozdulat/mozgás kivitelezésében szükségesek az alapelvek: a mozdulathoz való lendületvétel, a mozdulat kivitelezése, valamint a mozdulat lezárása. Nem állóképből állóképbe kerülés a cél. Meg kell tartani a természetes viszonyokat, és nem lehet teátrális a játék (kerülni kell a túlzó mozdulatokat, az illusztratív játékmódot). A két ember arra figyel továbbá, hogy "válaszaik" mindig megfelelő ritmusban induljanak el, és megfelelő tempóban történjenek meg, tehát törekedni kell a harmóniára.
TAPASZTALAT: A játszó automatikusan testfegyelemmel dolgozik. Lekerül a figyelme önmagáról, saját "alakításáról", és a másikhoz képesti meghatározottság kezdi uralni játékát.
MEGJEGYZÉS: A játék egyre több szereplő részvételével játszatható.
2. Gyakorlat
FELADAT: Mint az előző, de most egészítsük ki azzal, hogy megszólalásokat is teszünk a játékba, de ugyanezzel a szabályrendszerrel. A lényeg itt is az egymáshoz képestiség, az összhang harmóniája.
TAPASZTALAT: A megszólalások is koncentráltabbak, sűrítettebbek lesznek, magabiztosabbá válnak, hiszen konkrét irányokat szabnak ki a térben.
MEGJEGYZÉS: Nem kell mindig "értelmes" párbeszédnek lennie. Észre fogjuk venni, hogy nem csak azok a szövegek működnek, amelyek a néző számára érthető, lineáris dialógussá válnak, hanem azok is, amelyek mögött "csupán" irányokat, tartalmakat sejtünk, de nem feltétlenül ismerjük a konkrét motivációkat (hogy lehetne máskülönben érdekes egy párbeszéd számokkal, vagy akár egy abszurd szöveg).
3. Gyakorlat
FELADAT: Páros improvizáció. Mindkét fél elkezd mozogni a térben. TILOS táncmozdulatokkal, teátrális mozdulatokkal dolgozni! A legegyszerűbb, tiszta mozdulatokkal/mozgással dolgozzunk. DE mindkét játszó a másik tempóját, ritmusát figyeli, és ahhoz alkalmazkodik. Még a kibillenés az egyensúlyból is a tér részévé válik, tehát a partner véletlenszerű mozdulatait is pontosan le kell követni! Nem tükörjáték, mindenkinek önálló mozgásrendszere van.
TAPASZTALAT: Rendkívül szép, koncentrált, egymásból építkező játékok alakulhatnak ki, és az egymásra odafigyelés rögtön meghatározza a játszók közti viszonyokat (azok mineműsége a figyelem által szinte belerajzolódik a térbe).
MEGJEGYZÉS: Mindig figyelmeztessük a játszókat, ha nem egymásból építkezve dolgoznak.
4. Gyakorlat
FELADAT: Mint az előző, de most a mozdulatok, a lépések, az érintések, stb. zajai egyben sajátos zenét is jelentenek. A játszók így komponáljanak zeneműveket.
TAPASZTALAT: Még erősebb lesz a koncentráció, a figyelem ugyanakkor elkezd a "másik" helyett a teljes összhang felé fordulni, ahol már nem a másik lekövetői vagyunk.
MEGJEGYZÉS: Kerüljük a ritmusjátékot (ki tud alakulni kopogásból, dobogásból, stb.), és mindig figyelmeztessük a játszókat, ha nem "halljuk" a zenét (vizuális értelemben).
5. Gyakorlat
FELADAT: A 4-es számú gyakorlat kiegészítése hangokkal, vagy dialógusokkal.
TAPASZTALAT: A megszólalások is koncentráltabbak lesznek, a mozdulatokhoz és a térhez illeszkedőkké válnak.
MEGJEGYZÉS: Nem kell feltétlenül "értelmes", reális jelenetnek születnie. Lehet, hogy csak hangulatok, érzetek lesznek megfoghatók, de ez az elsődleges cél!
6. Gyakorlat
FELADAT: Válasszunk ki egy dialógust adott drámából, és kezdjük megdolgoztatni a fenti tapasztalatokkal.
TAPASZTALAT: Prózai játékban a játszó főként a megszólalásokra koncentrál, és ez probléma. Azt hisszük, hogy a szöveg értelme automatikusan megmutatkozik a kimondás aktusa során, pedig dehogyis! A szöveg ugyanúgy "kifejezésre vár"! Össze kell hangolódjon a test és a tér munkájával. A fenti technikák segítségével a mondás aktusa kibővül a cselekvés gesztusával.
MEGJEGYZÉS: Ne rendezzük a jelenetet, éreztessük meg a játszóval az összhangot magát! Szóljunk, ha eltérnek tőle, vagy ha nem elég sikeres ez a hangolás. Adott jelenetet indítsunk el sokféle improvizációban, és mindig utólag reagáljunk a játékra, összegző jelleggel!
TAPASZTALAT: A játszó automatikusan testfegyelemmel dolgozik. Lekerül a figyelme önmagáról, saját "alakításáról", és a másikhoz képesti meghatározottság kezdi uralni játékát.
MEGJEGYZÉS: A játék egyre több szereplő részvételével játszatható.
2. Gyakorlat
FELADAT: Mint az előző, de most egészítsük ki azzal, hogy megszólalásokat is teszünk a játékba, de ugyanezzel a szabályrendszerrel. A lényeg itt is az egymáshoz képestiség, az összhang harmóniája.
TAPASZTALAT: A megszólalások is koncentráltabbak, sűrítettebbek lesznek, magabiztosabbá válnak, hiszen konkrét irányokat szabnak ki a térben.
MEGJEGYZÉS: Nem kell mindig "értelmes" párbeszédnek lennie. Észre fogjuk venni, hogy nem csak azok a szövegek működnek, amelyek a néző számára érthető, lineáris dialógussá válnak, hanem azok is, amelyek mögött "csupán" irányokat, tartalmakat sejtünk, de nem feltétlenül ismerjük a konkrét motivációkat (hogy lehetne máskülönben érdekes egy párbeszéd számokkal, vagy akár egy abszurd szöveg).
3. Gyakorlat
FELADAT: Páros improvizáció. Mindkét fél elkezd mozogni a térben. TILOS táncmozdulatokkal, teátrális mozdulatokkal dolgozni! A legegyszerűbb, tiszta mozdulatokkal/mozgással dolgozzunk. DE mindkét játszó a másik tempóját, ritmusát figyeli, és ahhoz alkalmazkodik. Még a kibillenés az egyensúlyból is a tér részévé válik, tehát a partner véletlenszerű mozdulatait is pontosan le kell követni! Nem tükörjáték, mindenkinek önálló mozgásrendszere van.
TAPASZTALAT: Rendkívül szép, koncentrált, egymásból építkező játékok alakulhatnak ki, és az egymásra odafigyelés rögtön meghatározza a játszók közti viszonyokat (azok mineműsége a figyelem által szinte belerajzolódik a térbe).
MEGJEGYZÉS: Mindig figyelmeztessük a játszókat, ha nem egymásból építkezve dolgoznak.
4. Gyakorlat
FELADAT: Mint az előző, de most a mozdulatok, a lépések, az érintések, stb. zajai egyben sajátos zenét is jelentenek. A játszók így komponáljanak zeneműveket.
TAPASZTALAT: Még erősebb lesz a koncentráció, a figyelem ugyanakkor elkezd a "másik" helyett a teljes összhang felé fordulni, ahol már nem a másik lekövetői vagyunk.
MEGJEGYZÉS: Kerüljük a ritmusjátékot (ki tud alakulni kopogásból, dobogásból, stb.), és mindig figyelmeztessük a játszókat, ha nem "halljuk" a zenét (vizuális értelemben).
5. Gyakorlat
FELADAT: A 4-es számú gyakorlat kiegészítése hangokkal, vagy dialógusokkal.
TAPASZTALAT: A megszólalások is koncentráltabbak lesznek, a mozdulatokhoz és a térhez illeszkedőkké válnak.
MEGJEGYZÉS: Nem kell feltétlenül "értelmes", reális jelenetnek születnie. Lehet, hogy csak hangulatok, érzetek lesznek megfoghatók, de ez az elsődleges cél!
6. Gyakorlat
FELADAT: Válasszunk ki egy dialógust adott drámából, és kezdjük megdolgoztatni a fenti tapasztalatokkal.
TAPASZTALAT: Prózai játékban a játszó főként a megszólalásokra koncentrál, és ez probléma. Azt hisszük, hogy a szöveg értelme automatikusan megmutatkozik a kimondás aktusa során, pedig dehogyis! A szöveg ugyanúgy "kifejezésre vár"! Össze kell hangolódjon a test és a tér munkájával. A fenti technikák segítségével a mondás aktusa kibővül a cselekvés gesztusával.
MEGJEGYZÉS: Ne rendezzük a jelenetet, éreztessük meg a játszóval az összhangot magát! Szóljunk, ha eltérnek tőle, vagy ha nem elég sikeres ez a hangolás. Adott jelenetet indítsunk el sokféle improvizációban, és mindig utólag reagáljunk a játékra, összegző jelleggel!
Gyakorlatok a test energiáinak lehetséges leképezéséről
A SZÍNPADI JELENLÉT ÉS AZ ENERGIA
(Barba és Mejerhold elméleti írásainak segítségül hívásával)
A TEST JELENLÉTÉNEK KATEGÓRIÁI
Eugenio Barba a test használatának három fő kategóriáját határozza meg. Az egyik a hétköznapi technika, mely annál funkcionálisabb, minél inkább elveszíti tudatosságát. A másik a virtuóz technika (pl. az akrobatáé), mely leginkább arra hivatott, hogy kiváltsa a szemlélő csodálatát. A köztes átmenet a hétköznapin túli technika, mely mintegy formába önti a testet, központi szerepet játszik kialakításában az információorientáltság, és művisége/művészi mivolta ellenére is „hiteles”.
A színészi test használatba vételéhez első és legfontosabb dolog a különbségtétel a hétköznapi test és a színpadon megmunkálandó színészi test között.
A hétköznapi mozdulatok leginkább tettenérhető fajtája a funkcióval bíró mozdulatok köre. Tulajdonképpen minden „haszonelvű” mozdulat idetartozik. Legfőbb motivációjuk: maximális eredmény elérése minimális erőráfordítással. Ilyenek a mindennapos, ismétlődő mozdulataink (öltözködés, tisztálkodás, evés).
Hogy a hétköznapi technikából hétköznapin túli technika váljék, elengedhetetlen a testhasználat tudatossá tétele (olyan mozdulatokban is, melyek reflexszerűek, vagy hétköznapi funkcióval bírnak). A színjátszók nagyon sokszor nem tudnak mit kezdeni „üresjárataikkal”, olyankor jellemzzük jelenlétüket a „civil” jelzővel, de feladatuk végzése közben is kialakulhat efféle „civilség”, amennyiben energiáikat nem megfelelő ponton összpontosítják.
Ezt legkönnyebben a „ruhatűrögetés” klasszikus példájával szemléltethetjük, ami egyértelműen pótcselekvés, pszichológiai reakció, de ami egyben a legteljesebb mértékben a hétköznapi test sajátja (ilyen a vakarózás és a hajtűrögetés is). Gyermekeknél ezeket a mozdulatokat határozott tiltással kell szabályozni, ám a tiltás csak akkor nem jár mechanikus szabálybetartással, ha közben megtanítjuk a figyelem lényeges dolgokra történő irányítását, valamint rávezetjük a gyereket saját energiáinak oldott használatára, másba való kivetítésére.
A kivetítés coheni lényege, hogy a figyelem mindig a végbemenő aktus területén kívülre koncentrálódik (így nem lesz öncélú a mozdulat, és nem lesz zavarbaejtő a feladat). Példája:
A. Mutasd meg, milyen focista vagy!
B. Hogyan rúgta el Ronaldo a labdát a tegnapi meccsen? (De sőt: Hogyan rúgsz el egy labdát 11-esnél?)
A. Sétálj úgy, hogy tetszeni akarj!
B. Mutasd meg, hogyan sétál egy modell. (Itt is: mutasd meg, hogyan sétálnál, ha tetszeni akarnál.)
Itt igazából (A „B” instrukciók esetében) az utánzás, a másolás technikájával állunk szemben, de elfogadhatjuk, hogy legtisztább megjelenési formája a kivetítésnek az utánzás, ahol sem a mozdulatot végrehajtó személy, sem pedig a mozdulat maga nem önazonos.
(Színészi munkánál már fontos, hogy a színpadi mozgásrendszer végig tudatos „önelkerüléssel” szerveződjön.)
Minden gyakorlatsort általános bemelegítéssel, teljes testre kiterjedő lazítással kezdjünk!
GYAKORLATOK, melyeket tetszőlegesen bővíthetünk, kombinálhatunk, alakíthatunk saját igényeink és ötleteink mentén.
1. MOZDULATOK FIGYELÉSE REFLEXIÓKKAL
¨ Hétköznapi mozdulatsor végzése.
¨ Ezt követően ugyanannak a mozgássornak a gyorsítása, lassítása.
¨ Kívülálló tényező akadályoz a mozdulatsor elvégzésében (sürget az idő, egyik kezünkben szendvics van, telefonálunk, zuhog az eső, viszket a szemünk, játszani akar a kutya, stb.)
¨ Hunyjuk be a szemünket, és gondolatban ismételjük meg a mozdulatsort. Próbáljuk tettenérni a gondolataink közben a mozdulatot végrehajtó test energiáit (néha olyan, mintha valóban mozdulnának az ujjaink, vagy valóban hajolna a gerincünk.
FONTOS!!!
Nyugodtan csodálkozzunk rá az energiák meglévőségére, mert pontosan úgy működik mindez, mint a relaxáció – ha megengedjük magunknak, hogy érezzük az ellazulás pillanatait, akkor azok valóban megtörténtté lesznek.
2. ÖNMEGFIGYELÉS
¨ Kérjük meg a játszót, hogy álljon fel.
¨ Kérjük meg, hogy idézze föl pontosan, milyen testrészei vettek részt a mozgásban.
¨ Kérjük meg, hogy ismételje meg a mozdulatsort úgy, hogy a legapróbb elemekre bontja a mozgást.
¨ Beszélje el, most mi mindenre emlékszik.
¨ A csoport egyik tagja bontson le elemeire egy mozdulatsort. Elemenként mondja, a többiek próbálják meg végrehajtani az instrukciókat. (Nem mindig olyan egyszerű rájönni az instruált mozdulatsorra.)
¨ Tanuljunk meg ily módon egy 7-8 elemből álló mozdulatsort. A csoport tagjai azonos pozícióból indulnak, tapsra, fáziseltolással végzik a mozdulatsort (mintha kánonban lennének).
FONTOS!!!
Ne koreográfia legyen, hanem valóban apró elemekre lebontott egyszerű mozdulatsor.
3. JÁRÁSGYAKORLATOK
¨ Sétálj a térben.
¨ Lassítsd, gyorsítsd.
¨ Külső tényező akadályoz.
¨ Klasszikus „közegjátékok”.
¨ Sétálj úgy, mint (koldus, király, vadász, lepkegyűjtő, űrhajós, búvár, stb.)… nem szerepjáték!!!
¨ Figyeld a másik járását, utánozd.
¨ Párba állva vegyétek át a másik járását, és beszélgessetek hétköznapi dolgokról.
¨ Az egész csoport egy járást másoljon.
¨ Mutasd be a legfurcsább járást, amit eddig láttál.
Még mindig a hétköznapi mozdulatok körébe tartoznak, de már más haszonelv mentén működő mozdulataink a reflexszerű mozdulatok. Ezek jelentősége, hogy egyrészt egy hirtelen inger hatására keletkeznek (pl. el kell kapnom a kezemből kiejtett tárgyat), másrészt váratlanságukból kifolyólag nagyobb, összpontosítottabb energiamozgást feltételeznek, mint hétköznapi mozdulataink.
GYAKORLATOK, melyeket tetszőlegesen bővíthetünk, kombinálhatunk, alakíthatunk saját igényeink és ötleteink mentén.
1. ÖNMEGFIGYELÉS, A TÁRS ENERGIÁINAK MEGFIGYELÉSE
¨ Hajtsunk végre hirtelen mozdulatot úgy, hogy mielőtt a mozdulat kivitelezése megtörténne, merevedjünk ki (csípjük el az energiát!).
¨ Ismételjük meg az előző gyakorlatot, és az elcsípett energiát próbáljuk meg végiggörgetni a testen (ez inkább gyakorlottabb csoportnál működik).
¨ Párba rendeződve késztessük hirtelen mozdulat végzésére a másikat (a lehetőségek száma korlátlan). A párok ismételjék vissza a másiknak a látottakat (minél pontosabb legyen).
¨ Startoljunk tapsra (futás, kúszás, fekvőtámaszverseny, stb).
¨ Bontassuk elemeire a páros egyik tagjával a másik hirtelen mozdulatait. Hajtassa végre azt egy harmadik féllel.
2. AKCIÓ ÉS REAKCIÓ
¨ A páros egyik tagja improvizáljon egy olyan mozdulatot, mellyel hirtelen reakcióra kényszeríti a másikat. Figyeljék meg saját testi jelenlétüket a gyakorlat végzése során.
¨ Ismételjék, gyorsítsák és lassítsák a mozgássort, úgy, hogy megfigyelik közben a test kiindulási pontjait (a hirtelen megképződő energiatöbbletet).
¨ Egyszerű labdajátékok utánzása, akció-reakció szinten, minél pontosabb reakciókkal (ütés/dobás/rúgás erejétől, irányától, stb. függően).
¨ Labdatámadás – felváltva dobálják egymást a játszók képzeletbeli teniszlabdával (gyakorlottabb csoportoknál csapatban is játszható).
¨ Szóban közvetítsenek akciókat, a másik szóban reagál (gondolatmeccs).
ÚTON A HÉTKÖZNAPIN TÚLI TECHNIKA FELÉ
Energia szavunk általános, megragadhatatlan érvényű fogalmat jelöl, miközben a színpadi jelenlét során igen konkrét, gyakorlati szempontból megragadható dologként kell realizálódnia.
Olyasfajta fogalomról van szó, aminek a használata hasonló testműködést ír elő, mint a „fegyelem”, a „koncentráció”, az „intenzitás”, a „feszültség”, vagy a „tartás”. Azért kell mégis energiaként aposztrofálni a vizsgált dolgot, mert a test lendületbe hozásához bizonyos erő kifejtésére, összpontosítására van szükség, valamire, aminek segítségével a mozdulatlant mozgóvá tesszük.
A mozdulat következmény, oka van, eredője, amit meg kell tanulnunk használni. Ahhoz azonban, hogy használni tudjuk, meg kell ismerni, megragadhatóvá kell tenni. Az energia sokféle formában lehet jelen a testben, azonos felépítésű és intenzitású gyakorlat más-más testben más-más érzetként realizálódik. Az érzet (ki mit érez bizonyos technika használata során) már következmény, az energia lesz az, ami közös alapot biztosít számunkra. Mondhatnánk úgy is, hogy az energia az, amit mindenki használ, és mindenki másképpen érez/él meg.
Az energia megragadásához nyújtógyakorlatok és izometrikus gyakorlatok révén is eljuthatunk, alábbi gyakorlatok a gerincoszlop, a hátizomzat szélsőséges helyzeteinek megtalálásával juttatnak el egy felfokozottabb testműködés állapotába.
1. Fordulás közbeni testkoncentráció- és egyensúlygyakorlatok
¨ kezek nyújtva, összekulcsolva, testfacsarás; koncentrált
¨ kezek nyújtva, összekulcsolva, fúrótorony; intenzív
¨ talpak rögzítve, fej indít, aztán váll, derék, medence rásegít; koncentrált
¨ talpak és fej előre néz, test fordul jobbra-balra; intenzív
¨ sarok rögzítve, fej balra, váll jobbra, medence és csípő balra, lábak (comb, térd, lábszár) jobbra, majd fordítva; koncentrált
¨ lábujjak rögzítve, guggolás közben fordulás végpontja balra, majd jobbra; koncentrált, fokozottan intenzív
¨ láb összezárva, keresztez, guggolva átfordul, mindkét irányba; folyamatos, növekvő intenzitás
¨ jobb sarok, bal lábujjak rögzítve, csípőlendülettel 180°-os fordulás, egyenes háttal, majd ugyanez fordítva; koncentrált
¨ testforgás lendületből egy lábon (mindenki találja meg, mely testrészeivel dolgozik a legkönnyebben.
Az Impulzusgyakorlatok
Alább ismertetett alapgyakorlatok lényege, hogy a test megtanulja artikulálni a legkülönfélébb külső (vagy akár képzeletbeli) impulzusok hatására támadt reakciókat. Minden mozdulatunknak van valamiféle lendülete, ami átadódva lendületet vált ki a megérintett dologból. A lendület olyan erő, aminek hatására mozgásba jön egy másik test, vagy legalábbis megváltozik energiáinak áramlása. E fizikai jelenség során mindig van egy mozgásenergiát eredendően létrehozó alany, akit Adónak nevezünk, illetve egy másik, aki az érintkezés következtében saját energiáinak áramlását megváltoztatva reagál az Adóra – ez lesz a Vevő. A lendület mozgásenergiává alakítása minden esetben megtörténik (rögzített tárgyak esetében is, csak olyankor a Vevő reakciója az Adó testében összpontosul). Emberi testek érintkezése során megfigyelhető az állandó reakció (ha megfigyeljük például a tülekedés klasszikus jelenségét), ahol az adott és fogadott lendület egymásra hatása függ a testek felkészültségétől, illetve a lendület intenzitásától. A lendület megfigyelhető energia. Az ismertetett gyakorlatok lehetővé teszik ennek az energiának a tudatos koordinálását, és hozzásegítenek a mozdulatok teátrális szépségének fejlesztéséhez.
1. Egyéni gyakorlatok, megfigyelések:
¨ Képzeljük el, hogy valaki hasbavág minket, és játsszuk el a reakciót. A has behúzása, összerántása elsőként automatikusan azzal jár, hogy kifújunk a mozdulattal minden levegőt. Ismételjük meg úgy a gyakorlatot, hogy a has berántásakor egy kis levegőt is vegyünk. A mozdulat is lelassul, és a levegővételnek köszönhetően az történik, hogy a mozdulat vége (a fej lehanyatlása) nyújtottabbá válik, az elképzelt lendület lassan adódik ki a testből.
¨ Képzeljük el, hogy ütés éri a vállunkat előlről. Ilyenkor szinte automatikusan gerincből történik a test fordulása, a mozdulat a gerincből, a hátizomzat mozgásba hozásából indul el. Ez nyilvánvalóan hamis reakció, hiszen ha váratlanul ér minket egy ilyen ütés, a hátgerinc csak utólag reagál, mintegy kompenzálja a lendületet az egyensúly megtartása érdekében. Próbáljuk meg ennek fényében ismételni a gyakorlatot.
¨ Ismételjük a gyakorlatot, pontos megfigyelésekkel, a test minden tájékán végigvizsgált impulzusokkal.
¨ Ismételjük fenti gyakorlatokat úgy, hogy egyszerre több ponton éri impulzus a testet.
¨ Saját magunk adjunk egy testrésszel lendületet a test többi részének (pl. dobjuk ki a csípőt, figyeljük meg, milyen mozgásokat eredményez úgy, hogy nem feltétlenül érintkezik közvetlenül a mozgásba hozott testrészekkel – közel is kerülünk az egyensúly fogalmához).
2. Egyéni és páros gyakorlatok
¨ Kéz előre kinyújtva, tenyerek középen összeérnek, jobb kéz lendül oldalirányba, a testtel 90°-os szögig, majd visszalendül, érintéssel (de taps nélkül) átadja a lendületet a másik kéznek, amelyik folytatja ugyanígy
¨ Hasonló az előzőhöz, de párban csináljuk. Egymással szemben, egyikünk jobb keze, másikunk bal keze nyújtva, tenyerek összeérnek
¨ Kéz lendül, a test egy pontjához értve átadja lendületét az adott testrésznek, ami továbbviszi azt, majd kiengedi egy végponton (variálva bármely testrészre alkalmazható, akár többre is egyszerre)
¨ Ugyanaz, mint az előző, csak a test visszarendeződik
¨ Ugyanaz, mint a 3-as gyakorlat, de a Vevő folyamatos mozgásban van
¨ A páros mindkét tagja Adó és Vevő is egyben, nincs irányító, minden impulzust testben artikulált reakció követ
3. Csoportos gyakorlatok
¨ Adók és Vevők egy szűk térben mozognak, minden impulzusra reagálni kell.
¨ Testek a térben arra törekszenek, hogy lendületet adjanak a többi testnek, egy vagy több irányítónak az a feladata, hogy a testek ne érintsék egymást – ezt állandó, a testeket egymás útjából eltérítő lendületadással tehetik meg.
JÁTÉKOK A HÉTKÖZNAPIN TÚLI TECHNIKA TERÜLETÉRŐL
- Testszobrászat
- Kontakt-gyakorlatok
- Játékok tárgyakkal:
- Nézz ki egy tárgyat, mondd ki, mit fogsz vele csinálni, majd hajtsd végre
- Ugyanaz, csak most mielőtt megérinted a tárgyat, állj meg, gondolatban cselekszel
- alakíts ki viszonyt a tárgyaddal, mozogj vele együtt
- ragadd meg a tárgy lényegét, mozogj úgy, mint a tárgy
- találkozz más „tárgyakkal”
- Stop-játék a zene irányításával
- Visszafogott játékok mókás helyzetekkel, pl:
- részeg katonák a seregszemlén
- hercegnők a hangyabolyon
- a szerelmes biztonsági őrök
- hasmenéses modellek fotózáson, stb.
- Érzetjátékok (meditatív hangvételű, egy játék tíz percet is igényel)
- stop hőségben, nagy porban
- ázás a buszmegállóban
- súlytalanság
- a kőszikla viharban
- Csoportos mozgás
- mozdulat-gép
- alvó űrhajósok a térben
- mátrix-bunyó
- labdajáték a la slow-motion
- Mimika-edzés
- grimasztükör
- maszk-transz
- arc a savban
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)